A magyarok fegyverei a IX-X. században

Sokszor menekülést színlelve ejtették kelepcébe az őket üldözőket, méghozzá úgy, hogy a magyarok körbefogták, és folyamatos nyílzápor alatt tartották az ellenfeleiket.Lehetőleg a közelharcot kerülték, bár erre az eshetőségre is felkészültek, ezért használtak szablyát, fokost, és lándzsát.

A szablyák enyhén íves, egyélű fokéles  pengével voltak ellátva. A fokél általában 20-30 cm volt, olykor kiugró, és néha csak élre köszörült. Jelentősége a szúrásnál volt főképpen. Nem véletlen a tőrök, és tőrkardok kétélűek.A szablya visszafelé húzásánál vágásra is használható volt, bár így túl nagy erőt nem lehet kifejteni véleményem szerint. Főleg egy nehéz lovas katonával szemben hasztalan. A pengék hossza változó. (Láttam már múzeumokban 90 és 67 cm-est is). Szélességük 3-4 cm. Csatorna nem jellemző, de előfordult. Markolat a pengeél felé ívelt, ez is a szúrást könnyítette. A szerelékek vasból, bronzból, esetleg ezüstből készültek.

Gyakran díszítettek voltak a magasabb rangú harcosok fegyverei. A kézvédő  rövid, kb. 9 cm és két kis golyó található a végein. A markolatgomb sokszor két részből volt összeillesztve, egyszerűbb szablyáknál csak egy hengeres vaslemez végződéssel volt ellátva. Jellemző volt még a markolatszíj használata, melyet a markolatgomb rögzítéséhez használt szegecsbe fűzött gyűrűbe kötöttek. A tok  fából készült. Felfüggesztéshez két fület  használtak. Ez a szablyatípus összességében jól bevált a lovas harchoz.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy VIII. századi Kaukázusban való kialakulása után még 300-400 évvel később is használatban maradt  a lovas népeknél. A XIII. századi sztyeppei leletek tanúbizonysága szerint.