Középkori lovagok napjai

Középkornak tekintjük a Nyugat-Római Birodalom bukásától (476) Amerika felfedezéséig (1492) tartó, több, mint egy teljes évezredet. A lovagok hőskora azonban a 10. században kezdődött, amikor a normann és magyar törzsek kalandozásaival szembe kellett szállnia a Nyugat-európai királyságoknak. A Nyugati- és Keleti Frank állam, Burgundia és az Itáliai Királyság rá lett kényszerítve, egy újfajta harcászati berendezkedésre. Kialakult a nehéz fegyverzettel, páncélzattal felfegyverkezett lovagrend, amelynek tagjai többnyire a nemesek közül kerültek ki.

Sokak fejében nagyon romantikus kép él a lovagokról: akik a csatatéren életre-halálra folyó párbajt vívnak vagy szerelmes lírákat írnak szabadidejükben. Sokan nem gondolnak bele, hogy a középkori harcosoknak is rengeteg akadályt kellett legyőzniük, és nem csak a harctéren.

Pestis: a középkorban a bubópestis vagy mirigyláz egy nagyon komoly veszélyforrás volt, és társadalmi rangtól függetlenül nem kímélt senkit. Természetesen a lovagok sem voltak kivételek. Amennyiben valaki elkapta a betegséget a baktériumot hordozó bolhától, nagy eséllyel nem élte túl.

A lovagok páncélja egyszerre volt áldás és átok nekik. A páncél sokszor annyira nehéz volt, hogy képtelenség volt benne hatékonyan mozogni, külön segítő kellett a páncél le- és felvételéhez. A lovagok pajzsa és kardja is hihetetlenül súlyos eszköz volt, így nem csoda, ha minden magára adó lovagnak volt állandó fegyverhordozója. Azonban, ha valaki állandóan elkíséri a harcost, az igen nagy költségekkel jár.

A középkori lovagoknak ezeken kívül meg kellett küzdeniük olyan problémákkal, mint az utazás nehézségei. Hiszen utazás közben ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, az étel és vízhiánynak. Nem volt minden sarkon fogadó, és akkoriban természetesen ismeretlen fogalom volt a sarki vegyesbolt. Így élelemről és friss vízről is maguknak kellett gondoskodniuk. A mindennapi nehézségek és az életminőség sokat változott a középkor óta, de a kardkészítés módja nálunk alig.